Az ​apostol

• Példány állapota: jó

Petőfi ​Sándor 1844–1848 között kilenc elbeszélő költeményt írt. Többek között a János vitézt, Bolond Istókot, Szécsi Máriát… Kettőt befejezetlenül hagyott, a Táblabírót és a Lehelt. Az apostolt huszonhat évesen, 1848 júliusában kezdte el, augusztus idusán fejezte be, de szeptember közepén még egyszer átnézte, és elvégezte rajta a végső simításokat. Ez hihetetlenül rövid idő egy ilyen nagyszabású látomás megmunkálására. Nem egészen három hónapon belül történetté formálta Szilveszter hányódó életének szomorú vízióját. Méghozzá verses formában. Illyés Gyula „Költői szavak szótárának” nevezte Az apostolt, és nem véletlenül. „Hogy mit jelentenek műveiben ezek a szavak: boldogság, szabadság, Isten, pap, lázadás, zsarnokság, király, arra ez a modern hősköltemény felel, melyben az irodalomtörténet oly készségesen emelte ki, sőt túlozta a hibákat.” Ma olvasva az elbeszélő költeményt, megértjük, amit a segesvári halálban megdicsőült költő saját magáról írt, de amely sorok minden nagy poétára vonatkoznak: „Tanuljátok meg, mi a költő és bánjatok szépen vele… Tanuljátok meg, hogy a költő az istenség szent levele, melyet leküld magas kegyében hozzátok, gyarló emberek, amelybe örök igazságait saját kezével írta meg!”

• Szerző: Petőfi Sándor
• Darab: 1
• Állapot: jó