„Van ennél számonkérhetetlenebb formája is az elszakadásnak; – mikor még együtt fekszünk le, együtt reggelizünk, s talán még jobban is igyekszünk szeretni egymást, mint azelőtt. De mégsem ezen múlik. Egyszer csak jön egy nap, mikor egy táj kezd fölrajzolódni – nem találok jobb szót vagy képet, de Bálint esetében ez nem is hasonlat csupán –, egy táj, ahová tudom, hogy csak a másik léphet be, hiába látom én is.” (Részlet a regényből)
