Az éjszaka fája

Fiatal tengerészek vetődnek el egy gazdag partyra: egyikük bátran megcsókolja a háziasszony lányát, aki megpofozza, de már közben is arra gondol, milyen lesz vele éjszaka… Valaki, a semmiből fölbukkanva, eladja foszlott, ócska nercbundáját egykori barátnőjének… Egy szegény fiú elnyer egy kancsó aprópénzt karácsonykor, mert pontosan meg tudja számolni, hogy mennyi van benne…

Első, 1943-tól megjelenő elbeszéléséiben Capote – bár még pontosan lehetett érezni, milyen írók hatottak rá – valamit már nagyon tudott: szinte a semmiből, egy foszladozó nercbundából vagy egy vonaton elkapott beszélgetésből teremtett eleven alakokat, izzó szenvedélyeket, rejtelmes történeteket. S aztán 1945-ben megjelent “Miriam” című novellája, mellyel elnyerte az O’Henry-díjat, s Capote attól kezdve sztár volt: versengtek érte a New York-i folyóiratok, s várták a nagy művet. S a nagy művek aztán jöttek is egymás után – a Más hangok, más szobák az Álom luxuskivitelben, a Hidegvérrel -, de, ha ritkábban is, Capote még vissza-visszatért a kisprózához, melynek vitathatatlan mestere volt: csehovian mélyek és letisztultak a novellái.

S felejthetetlenek az alakjai: Miriam, a kísérteties kislány, aki az őrületbe kergeti Mrs. Millert; a magányos, fekete bőrű Preacher, aki a halált várja, de amikor eljön, mégsem akar elmenni vele; vagy épp maga a kis Truman, aki karácsonykor az apjához látogat New Orleansba, s megtudja, hogy nem a Mikulás hozza az ajándékokat, s azt is, hogy talán mégis szereti az apját…