Kelecsényi László (szerk.)

Az ​elbeszélés nehézségei

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Ottlik Géza (1912-1990) a huszadik század második felének legvitatottabb magyar prózaírója. Főművét, az Iskola a határon című regényt eleinte agyonhallgatta, majd félreértelmezte, egy nemzedéknyi idővel később piedesztálra emelte az irodalmi közvélemény. A sokak által „egykönyves írónak” titulált Ottlik halála után megjelent posztumusz műve, a Buda még jobban megosztotta egykori rajongóit, sőt, plágiummal is megvádolták a védekezni már nem tudó halott szerzőt. Kötetünk az igen gazdag Ottlik-irodalomból válogatva mutatja be az életművet, a legszélsőségesebb nézetek ütköztetésével szemlélteti utóélete ellentmondásait. Érettségire készülőknek, egyetemi hallgatóknak, irodalmároknak, de még a botrányok után szimatolóknak is egyaránt hasznos és érdekes olvasmány.

  • Kelecsényi László (szerk.)
  • 1

Friss könyvek a címlapról