Rejtő Jenő (P. Howard)
Az elsikkasztott pénztáros
500Ft
Szállítási költség
Készleten
- Példány állapota: jó
– Ámen – szólt a kapitány közömbösen. – Most nem foganatosítjuk a részletes kihallgatásodat, késő van, jegyzőkönyvet holnap vesszük fel. Thomson főfelügyelő – mondta a közben vissza-tért köpcöshöz –, maga kimegy a helyszínre, és elhozza ennek a csirkefogónak a holmiját. Hová dugtad a húszezer dollárt?
– Ott van mind, még valamivel több is, a kis lakktáskában – vallotta Curzon megtörten, és fejét két tenyerébe hajtotta, mert nagy, fekete szárnyával megsuhintotta lelkét az elkövetkezendő börtönévek halálmadara.
– Thomson! Vigye ezt az embert az őrizetesbe, vegye el a holmiját, és hozza be a hotelból a lakktáskát.
Ezután szabályszerűen, mert ezek az urak jól tudták a letartóztatás formaságait, kivették Curzon úr cipőjéből a fűzőt, elvették a nadrágszíját és a nyakkendőjét, valamint összes holmiját, végigvezették a hosszú, kanyargós folyosón és betolták egy cellaszerű szobába.
Itt találkozott Curzon úr Monte Cristóval. Éppen a fogát piszkálta.
- Rejtő Jenő (P. Howard)
- 1
- jó