Az ​első hetven év

• Példány állapota: jó

Bizonytalan vagyok abban, hogy illő-e egy még hivatalban lévő embereknek „idő előtt” bármilyen életrajzi vonatkozású írásra vállalkoznia. Korábbi emberi kapcsolataival, indulataival és indulataival és indíttatásaival a múltja egyben a jelene is. Jobb volna várni addig, amikor már nincs értéke és értelme a jelennek. Csak a számvetés marad – az egyszerű, napi örömökön, társunkba kapaszkodásunkon, az egészségügyi problémákkal való birkózáson, és persze a „legvége” elkerülhetetlen közelségétől való félelmen, a végső küzdelemre készülésen túl. Ekkor, ha van még erőnk, írunk, amit tudunk.
… A lehetőségért, amit az élettől még kaphatok, s tudva, hogy az bármikor elfogyhat, semmivé lehet.
Tagadhatatlan, hogy világlátásomban, de mérnöki, közgazdászi gondolkodásomban is nagy szerep jut annak a vidéki festőművész-tanár, író emberek teremtette, indíttatást adó többgenerációs értelmiségi miliőnek, amiben felnőhettem. Hosszabban és örömmel írok a rég eltávozott szüleimről, gyermekkoromról és ifjúságomról.
Nem érzem úgy, hogy van jogom összegezni életpályámat. De ha mégis, ide kívánkozik még egy gondolat, az szóljon arról, hogy bárhol dolgoztam eddig, midig törekedtem az adott szervezet tevékenységének összefogásán és „közreadásán” túl képviselni a nagyobb államháztartási, makrogazdasági célkitűzéseket, és közérthetően elemezni, értékelni azok teljesítményét. Elmondani az igazat, s nem a valódit arról, hogy mi történik velünk.

Kovács Árpád

• Szerző: Kovács Árpád
• Darab: 1
• Állapot: jó