Ferenc pápa (Jorge Mario Bergoglio)

Az irgalom egyháza

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 2014
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 208

“Viseljétek el egymást szeretettel.” (Szent Pál)
Ferenc pápa még püspökként amellett tett hitet, hogy legyen az egyház az “irgalom háza”, amely éppolyan nyitottsággal és alázattal fordul a testi-lelki szegények, az üldözöttek, a kiszolgáltatottak, a menekültek felé, amilyen türelemmel Isten van az egyház tagjai iránt. Az egyház feladata pedig nem merülhet ki a szociális gondoskodásban: mindenekelőtt az ínségben élők emberi méltóságának elismerésére és elismertetésére kell törekednie. Ez a követelmény magától értetődik attól a pápától, aki az argentin katonai diktatúra éveiben jezsuita tartományfőnökként sok száz embert – elsősorban a szegények jogaiért küzdőket – mentett meg a biztos haláltól. Az egyház megújulásának, feladatának és jövőjének általa vallott felfogását, amelyet pápává választása óta két apostoli körlevélben is vázolt, ebben a könyvében fejti ki először részletesen. Katolikus hívőnek és másként gondolkodónak egyaránt tanulságos és megindító, ahogy Ferenc pápa Krisztus üzenetét felfejti. Ahogy Krisztus emberi arcát kibontja a holt betű rárakódott rétegei alól. Jorge Mario Bergoglio az első latin-amerikai pápa, az első jezsuita pápa, és az első pápa Ferenc néven. Buenos Airesben született 1936. december 17-én. Olasz bevándorlók gyermeke. Vegyészdiplomát szerez, majd huszonkét évesen belép a Jézus Társasága noviciátusába. 1960. március 12-én leteszi első fogadalmait. Bölcsészettudományt hallgat, aztán 1964-től 1966-ig végzett filozófusként Santa Fében, majd Buenos Airesben tanít. 1969. december 13-án pappá szentelik. 1970-ben befejezi teológiai tanulmányait. 1973. április 22-én örök fogadalmat tesz. Még az év július 31-én az argentin jezsuiták tartományfőnökévé választják. 1980-tól 1986-ig a San José kollégium rektora. 1992. június 27-én megkapja a püspöki ordinációt. Püspöki mottója: Miserando atque eligendo. 2001. február 21-én II. János Pál bíborossá teszi. 2013. március 13-án pápává választják.

Friss könyvek a címlapról