Rendhagyó feladatra vállalkozott Fábri Anna nagyszabású és érdekfeszítő esszéjében. A klasszicista kor és a romantika határ-mezsgyéjén létrejött, “kedv és hajlam” szerinti személyes kapcsolatok, az európai minták alapján szerveződő irodalmi szalonok, a társas érintkezés és a társadalmi nyilvánosság új formáinak, erjesztő s korformáló hatásának elemzésével keres és talál magyarázatot a hagyományos kereteket szétfeszítő magyar irodalom funkcióváltására. Fölényes tárgyismerete, rendkívüli beleérző készségem stekkens elbeszélőstílusa biztosíték az olvasó számára, hogy a letűnt, de nagyszerű kor hangulatát, lelkesítő eszméit, regényes alakjait eleven valóságukban idézi fel, s mintegy folyamatos fejlődésében az ízlés, magatartás, életmód, a társadalmi átalakulás stációit. Feledésbe merült vagy épp közhellyé koptatott fogalma, bátor vállalkozások, alapvető történeti összefüggések kapnak hangsúlyt, vagy nyerik vissza eredeti súlyukat, fényüket e több mint fél századot átfogó, mozgalmas tablón.
