Niko Tinbergen
Az ösztönről
490Ft
Szállítási költség
Készleten
- Példány állapota: jó
Niko Tinbergen 1973-ban harmadmagával etológiai kutatásaiért kapta meg a fiziológiai Nobel-díjat, ami jelezte, hogy a magatartás kutatása az élettani és pszichológiai kutatások körében egyre fontosabb szerepet kap. Az ösztönről című munkája nem új. Első ízben 1951-ben jelent meg, de 1969-ben – változatlanul, csak újabb előszóval – ismét kiadták. Minthogy aktualitása ma sem csökkent, indokolt, hogy a magyar olvasó közvetlenül hozzájuthasson. Ilyen rövid, alapos és a nem szakamber és a szakember számára egyaránt érthető és fontos alapmunkát e tárgykörben azóta sem írtak. S nagy érdeme, hogy a szerző elsősorban saját kutatásaira és tapasztalataira támaszkodik, ugyanakkor az olvasó sok más kutató munkáját és eredményeit is megismerheti. Az egyén magatartásának fejlődéséről és a magatartás evolúciójáról szól ez a könyv. S bár elsősorban zoológusok számára készült, érdeklődésre tarthat számot a pszichológusok körében, s egyben érdekes olvasmány azok számára, akik laikusként érdeklődnek az állatok magatartásának jegyei iránt. A szöveget kitűnő ábrák teszik szemléletessé.
- Niko Tinbergen
- 1
- jó
