Béres Klára - Béres Melinda

Az üstökös csillagot hozott

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota: újszerű
  • Kiadás éve: 2011
  • ISBN: 9789638868626
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 230

1910. december 30-án, amikor én születtem, mínusz 10 fok körüli hideg volt – úgy mesélték nekem, – bent a vaskályhát izzásig melegítették, kint térdig ért a hó, és az égen a Halley-üstökös a fél égboltot beborítva csóválta a farkát. Lehet, égi jelek üzentek a Földre. Akkor még senki nem tudhatta, hogy Magyarország egy csöndes falujában élő csillag érkezett közénk, akit az Isten igencsak jókedvévben teremtett, mert csodálatos adományokkal halmozta el: jósággal, gazdag lélekkel, szerető szívvel, jó humorral, kirobbanó életkedvvel, örök derűvel és hatalmas tehetséggel. S adott hozzá neki majd száz esztendőt, hogy az isteni adományokat bőven kamatoztathassa. Ebben a könyvben Búza Barna mondja el történeteit. S miközben társul szegődünk egyszerre fájdalmas és dicsőséges diadalmenetéhez – ahogy életútját jellemezni szokta -, kibontakozik előttünk egy nagyszerű művész hihetetlenül gazdag száz évének ezernyi állomása. Meséin önfeledten mosolygunk, hangosan nevetünk, olykor meg elfacsarodik a szívünk, s könny szökik a szemünkbe. Igazi időutazás. ” Életemnek sokféle üzenete lehet, talán a legfontosabb az, amit kedves apai nagyapám tanított meg nekem még ifjú koromban, amikor átadta nekem a saját alapelveit. Akkoriban nagy divat volt egy kis, bohócszerű játékfigura, úgy hívták, hogy keljfeljancsi. Az alja félgömb alakú volt, abba ólmot öntöttek. A fölső része könnyű műanyagból készült. Akárhányszor fejre állítottuk, egy pillanat alatt újra talpon volt. Nézd fiam mondta az én drága nagyapám, ez az én alapelvem az életről. Nincs olyan drámai helyzet az életben, amiből talpra ne lehetne állni. Ez a kis játékfigura legyen neked az örök jel: történhet veled bármi, te is képes leszel mindenből talpra állni. Mert mindenből van kiút.” Mese ez, de igaz mese, mely óhatatlanul magával ragad, mert közvetlen a stílusa, és lenyűgöző az évszázadnyi korszak, a megélt-átélt történelem, amelyet felidéz: Búza Barna szobrászművész életének száz éve. Siker és kudarc, öröm és szomorúság, fájdalom és dicsőség; mintha a Gondviselés igazságos mérlegen osztotta volna ki számára a jót s a rosszat, a viselhetőt és a már-már viselhetetlent. De a nagy titok, Búza Barna igazi titka abban rejlik, ahogy ezt a száz évet – minden poklával és kegyetlenségével, bizonytalanságával és örömeivel – kiegyensúlyozottan, egyenes gerinccel és végtelen szeretettel végigjárta.

Friss könyvek a címlapról