“Azt, hogy egy táj szép, színes, titokzatos, gyengéd, unalmas vagy fenséges lehet, költők és művészlelkek szájából hallotta először az ember. A többiek csak tőlük tanulták meg ezt, s nem is olyan régen. Másfél századdal ezelőtt a felvilágosodás írói még aszerint ítélték meg a föld vidékeit, hogy termékenyek, lakottak, műveltek-e, egyszóval, hogy hasznosak-e az ember számára. Az érzés és képzelet finomabb és gyengédebb szempontjait csak a XIX. század elején kezdték általánosabban figyelemre méltatni. Ekkor jöttek divatba az erdők, a hegyek és völgyek, a tengerek és síkságok, az idilli, a fenséges s a romantikus tájak, ekkor fedezték fel az Indiákat, az Alpokat, a Vierwaldstätti tavat, a Schaffhauseni vízesést s ekkor fedezték fel voltaképpen a Balatont is.”
