Szamosszegi Bodó Sándor

Barangolás a múltban (ecsettel írt történelem) (dedikált)

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Szerző által dedikált példány.

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 224

A Bodó házaspár több évtizeden keresztül volt kénytelen számûzetésben élni és alkotni, míg végre néhány évvel ezelõtt úgy határoztak, hogy végleg hazatelepülnek Ekkor azonban nem csak személyes holmijukat hozták magukkal Magyarországra, hanem életmûvüket is, mik közt jócskán akadtak alkotások, festmények, szobrok.
Magyarországon Budapestet választották lakóhelyül, s a Keleti Károly utcában rendezték be magángalériájukat. Az érdeklõdõ közönségnek ott szokták bemutatni mûveiket, néha azonban a szélesebb kör részére is láthatóvá teszik azokat.
Legutóbb erre a Hadtörténeti Múzeumban volt példa, amikor az Ecsettel írt történelem címet viselõ kiállításnak adtak teret.
Február 17-én izgatott látogatók özönlötték el a Hadtörténeti Múzeumot, jelezve, hogy felfigyeltek a házaspár munkásságára. E két mûvészember ugyanis alkotásaival a két nemzet közötti kulturális hidat teremtette meg. Képeikbõl a magyar és az amerikai történelem hõsies pillanatai is megelevenednek. Ennek pedig oka is van.

A tavalyi megnyitón
A tavalyi megnyitón
Szamosszegi Bodó Sándor 1920. február 13-án született a Szatmár megyei Szamosszegen, szegény parasztszülõk gyermekeként. Tanulmányait az Iparmûvészeti iskolában végezte, közben katonának sorolták be. Az Uz-völgyében szolgált de megsebesült. Miután felépült folytatta és be is fejezte tanulmányait. Ezután pedig megházasodott. 1951-ben feleségül vette egykori iskolatársát, Bodó Ilonát. Sorsuk akkor vett vissza nem fordítható irányt, amikor egy Békekölcsön Kötvény jegyzésére buzdító plakát készítésekor kommunistaellenes szöveget írtak a plakátra, ezért 1955 augusztusában letartóztatták. Bodó Sándor 1956 október 30-án szabadult, s a forradalom napjait azóta is a legszebb emlékei egyikének tartja.

1956 decemberében egy új élet kezdéének reményében határozva elhagyták az országot és az Egyesült Államok-beli Washingtonban telepedtek le. Nashville-be költözésüket követõen 1963-ban megkapták az amerikai állampolgárságot, és még ugyanabban az évben megalapították a Bodos Art Studio-t. 1965-ben az Egyesült Államok hetedik elnökének egykori rezidenciájának helyreállítása közben francia festmények restaurálását is elvégezték. Ez a munka ihlette a mûvészházaspárt hadtörténelmi témájú képeket alkotására. Mûveikkel választott hazájukban nemcsak a történelmi festészetet élesztették újjá, hanem az egykori magyar emigráns katonák újvilági harcait is népszerûsítették.

A házaspár 1999-ben hazaköltözött és Bodó Mûvész Szalon címen kiállítótermet nyitottak. 2002-ben egy nagyszabású közös kiállítással mutatkoztak be a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, amely után röviddel Bodó Ilona elhunyt.

Friss könyvek a címlapról