A kilencvenes évek két kimagasló – és szinte egy tőről sarjadt – regénye a Beszterce ostroma (1894) és az Új Zrínyiász (1898), a romantikától lassan távolodó s a realizmus átfogó igényével alkotó Mikszáth pályáján.
Összekapcsolható e két mű nemcsak hasonló tárgyuk és közös ihletőjük – a századvégi magyar valóság – alapján, hanem a jellemzés módszere, a többszálú elbeszélés fordulatossága, sőt egységes gondolatisága szerint is.
A liberális politika válsága, megalkuvása, illetve a régi nemesi illúziókat melengető dzsentrik nevetséges szélmalomharca sürgette ki a kor mélyebb, elgondolkodtatóbb ábrázolását. Egy valóban megtörtént – a középkori szokásoknak megfelelő, de a tizenkilencedik században zajló – eseménysorozat hátborzongató hátborzongató részletei szolgáltatták a furcsa adalékot a Beszterce ostroma meséjéhez. A „bolond gróf” botrányos csetepatéival csupán azt testesítette meg, ami körülötte dívott: a „nagy hazudozást” és önáltatásba feledkező tespedtséget…
