Betlehemi képeskönyv 2014

• Példány állapota: jó
• Kiadás éve: 2014
• ISBN: 963-214-038-9
• Nyelv: magyar
• Oldalak száma: 83

KÖSZÖNTŐ
Idén korán kezdtek röpdösni az angyalok! Nem mintha eltanulták volna az áruházláncok szokását, miszerint október közepén kezdődik a Mikulás és a Karácsony, Vízkeresztkor pedig már a Húsvét, hanem nyomdai átfutás is van a világon, ezért egy betlehemi angyalka megbízta Gergely Imrét, A Magyar Kézművességért Alapítvány részéről, hogy hívjon fel Mindenszentek előtt egy nappal, és kérjen tőlem köszöntőt az idei betlehemi kiállítás katalógusához! Ugyanis – mint argumentumot – megemlítette, hogy tulajdonképpen római nagykövet koromban akaratomon kívül én találtam ki ezt a szép szokást, azaz javasoltam, hogy a magyar iparművészek és kézművesek is vegyenek részt a Rómában minden adventi időszakban megrendezett nagy, nemzetközi Betlehem-kiállításon.
Ami igaz, az igaz. A népek barátságát ápolni kell, különösen egy nagykövetnek, ezért volt olyan, hogy az utolsó szovjet nagykövet meghívására több kollégámmal együtt részt vettem a Római Nagycirkuszban legalább ötszáz jegesmedve és majom produkcióján. Ehhez képest természetesen a lehető legnagyobb gyönyörűség volt megtekinteni a Porta del Popolo mellett, az egykoron Luther által is lakott ágostonos kolostorban, a Piazza del Popolón rendezett Betlehem-kiállítást.
Gyermekkoromban még jártak falusi betlehemezők a pesti emeletes, körfolyosós bérházakban is, abban is, ahol felnőttem; kócszakálluk volt, többnyire pálinkaszaguk, és rekedten, de szépen gajdoltak. A papírdobozból eszkábált betlehem sohasem gyulladt meg. Később aztán, ahogyan a karácsony hivatalosan kezdett átfejlődni a béke és barátság ünnepévé – mi, akkori iskolások csak „barácsonynak” hívtuk -, lassan eltűntek ezek a kóbor betlehemesek, akárcsak a Galga menti falvakból vagy a Börzsönyből hecsedlilekvárt hozó nénik, vagy a lyukas edényeket foltozó drótostótok. A hetvenes évek első felében már értelmiségi vállalkozásnak számított, hogy Kopp Éva és férje, Skrabski Árpád barátaikat látogatták meg betlehemesként, így jártak nálunk is.
Már első olaszországi utamon, a Fórum mellett álló Santa Francesca-templomban megcsodálhattam egy gyönyörű, muzsikáló, csillogó-villogó, több száz figurával ékeskedő, nápolyi típusú betlehemet. El is olvastam mindent a Nápolyban, de főleg Pompejiben viruló presepe-készítés (ez a szó jelenti olaszul a jászlat) műhelytitkairól, sőt 1980 adventjén, mikor egy hosszabb ösztöndíjról mentem haza karácsonyra, vettem is több száz báránykát, kakast, angyalt, tevét és kolbászárust, nem is beszélve a háromkirályokról, kovácsokról, angyalokról és részegekről, hogy kellőképpen fölépíthessem otthon is a pompeji típusú betlehemet. Ennek lényege az az ellentét, amit az angyalok által megszólított jámbor pásztorok és a Szent Családot befogadni nem akaró városi duhajok és közönyösök képeznek. Meg is van otthon ez a betlehem, már a vámos is gyönyörködött benne, amikor el akarta vámolni, gyermekeim pedig ettől kaptak ihletet, hogy később, hittant tanuló társaikkal együtt angyalkáskodjanak a betlehemi játékban.
1993-ban azután, amikor sikerült négy magyar művésznek, köztük Gy. Kamarás Katalin keramikusnak és Takácsné Ambrus Éva csuhéfonónak kiállítani a sok száz európai, afrikai, dél-amerikai és ázsiai gyermek és felnőtt betlehemező között, az ő alkotásaik előnyösen hagyománytisztelőknek tűntek, a meglehetősen szokatlanul, szétvert autóalkatrészekből összeeszkábált betlehemek mellett. Ezúttal Kati húgom is meglátogatott, aki keramikus, el is utazott még Pompejibe is, megnézte a nagy betlehemes múzeumot, és azután készített egy szép kis betlehemet – mezőtúri stílusban – a Szentatyának, amelyet utána a vatikáni államtitkárság illően meg is köszönt neki.
Legyen hát békesség a Földön, a jóakaratú betlehemeseknek is!
Szörényi László
volt római nagykövet
irodalomtörténész
egyetemi tanár