Czakó Gábor új novellafüzére, történetfolyama más szerkezetű, mint a tizenöt évvel ezelőtt, az 1982-ben megjelent +. A + majdnemregény volt; a kétszer hét novellában megrajzolt két szobrász főhős sorsa egymásra merőlegesen metszette egymást – közös barátjuk szívében. A Bujdosókban nincsen közös cselekmény, s annak íve és végkifejlete. Főhős sincsen, viszont mindenki főbb hős, hiszen kinek-kinek a tulajdon életéről van szó, kikapcsolódás helyett bekapcsolódásról – ennélfogva az elkülönült történetek is valamiképpen mégiscsak közösek lesznek… A szereplők a modern Gazdaságkorból kívül rekedt „élhetetlenek”, akik se nem akarnak, sem nem képesek „korszerűek” lenni, tehát vállalkozni, üzletet alapítani, sikeresnek lenni. Miután képtelenek győzni, versenyezni, nyerni az ezredvégi életet helyettesítő arénákban, bujdosnak. A szerző korábbi nagysikerű regényének – és címadó színterének – Törökkőnek a peremén járnak-kelnek, és semmi egyébre nem is törekszenek, mint élni.
