Sven Hedin

Csangpo Láma zarándokútja

900Ft Szállítási költség info shipping cost

A borítón kopásnyomok vannak.

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Genius
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 272

Hedin Sven a legérdekesebb egyéniségek egyike. Az ismeretlen kelet varázsától vonzott ifjú kalandokra vágyó vakmerősége egyesül benne az érett tudós nyugodt, sokoldalú megfigyelésével és a szépségért rajongó művészlélek lelkesülésével.
Mikor 1886-ban, mint huszonegyesztendős egyetemi hallgató először utazott Ázsiába, akkor még inkább túrista volt, semmint kutató. De már az első útjáról szerzett megfigyelései is olyan értékesek és sokat ígérők voltak, hogy Vámbéry a könyvéhez írt előszóban ezt mondja róla: “Azt hiszem, Hedin nem áll meg ennél az első, fényesen sikerült kísérletnél, hanem – megemlékezvén a Korán mondásáról: Menjetek ki a világba, mert Isten világa tágas és nagy – felkeresi és leírja még Ázsia más részeit is.”
És Vámbéry jóslata beteljesűlt. Hedin Sven egyre nagyobb és veszedelmesebb utakat tett Ázsia szivében, s mikor egy-egy évekig tartó utazása után hazatért Stockholba, mind ünnepélyesebb fogadtatásban részesűlt. Európa tudós geográfusai is egyre fokozottabb elismeréssel tekintettek ár, mert kutatásaiban elsőrangú eredményeket ért el. Nem kevesebb, mint huszonhárom olyan tavat fedezett fel Ázsia szívében, amelyekről még a kínai geográfusok sem tudtak. Legutóbbi utazása alatt pedig egy hatalmas hegyláncot fedezett fel, amely ma az ő elnevezése szerint Transzhimalája nevet visel.

Friss könyvek a címlapról