Zbigniew Herbert (1924) régóta jelen van a magyar irodalomban. Verseit többek között Nagy László és Weöres Sándor fordította magyarra, 1987-ben megkapta a Bethlen Alapítvány díját. Költészetének állandó szereplője – Cogito Úr, az utópiák világából menekülő szkeptikus, önironikus, mégis heroikus értelmiségi – immár mitologikus alakká vált, akárcsak első művészettörténeti esszékötete tájékozott, bizonyos értelemben mégis kívülálló értekezője, a barbár a kertben. Harmincegy évet kellett várnunk a második hasonló kötetére. A Csendélet zablával a németalföldi festészet aranykoráról, a tárgyi világ apoteózisáról és a történelem különös felfogásáról szól. Ez egy békés polgári-paraszti kultúra művészete, amely harcban áll a hódító spanyol arisztokratikus-lovagi kaszttal. Ebben a világban a szbadság nem elvont fogalom, hanem egyszerű és konkrét, mindennapi tapasztali tény. Ebben a világban minden fordítva van, mint Lengyelországban és környékén. Ott képek, itt szavak.