Lőrincze Lajos

Édes ​anyanyelvünk

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Valljuk ​meg őszinten, elég kevés köztünk az olyan ember, akinek az iskolai nyelvtanórákról. Bizony a nyelvtan kissé száraz, mondjuk ki: unalmas tantárgy volt régebben, s hellyel-közzel alighanem még ma is az. Éppen ezért meglepő, de egyben igen örvendetes, hogy az „Édes anyanyelvünk” a rádióban szinte egyik hétről a másikra a legkedveltebb műsorszámok egyike lett, s ma már a hallgatók százezrei várják – korra, nemre és tanultságra való tekintet nélkül – ezeket a hetenként jelentkező, anyanyelvünk titkait boncolgató, vadhajtásait nyesegető ötperceket. Vagy talán nem is olyan meglepő? A tudományos alapossággal, de mindenki által érthető fogalmazásban megírt kis előadások világos, pontos útbaigazítást adnak egy-egy nyelvi kérdésben. A könnyed, csevegő hangnem, a költői idézetek szépsége el is feledteti a hallgatóval, hogy közben nyelvtant tanul; egyetértően mosolyog a mindennapi élet nyelvi fonákságainak, „mások” nyelvbotlásainak bemutatásán, de – a kipellengérezett hibát már tudatosan kerüli, nyelvhasználata igényesebb, szebb, jobb lesz… Bízunk benne, hogy kötetünk, melyenek anyagát az eddig elhangzott előadásokból válogatta ki a szerkesztő, még több hívet szerez az „Édes anyanyelvünk”-nek, s ami még fontosabb: még több embert vezet édes anyanyelvünk szeretetére, szebben, jobban való használatára.

  • Lőrincze Lajos
  • 1

Friss könyvek a címlapról