K. Kabai Lóránt (szerk.)

Egészrész
Fiatal költők antológiája

Készleten

Példány állapota: jó
Kiadó: József Attila Kör
Kiadás éve: 2007
ISBN: 9789638730725
Nyelv: magyar
Oldalak száma: 183

1969-ben Vas István három „hatásközpontot” nevezett meg az akkori magyar lírában: „1. Weöres 2. Pilinszky (esetleg Nemes Nagy Ágnessel kibővítve) 3. (és főleg) Juhász–Nagy.” De hol van már a tavalyi hó? E nagy költők katalizátorként nagyjából eltűntek a süllyesztőben; Weöres, Pilinszky, Nemes Nagy kissé halott, enyhe kisugárzású klasszikus lett; Nagy Lászlónak és Juhász Ferencnek pedig már a könyveit is csak nagyritkán vesszük elő.

Kik léptek a helyükbe a nyolcvanas-kilencvenes években? Mindenekelőtt Tandori, talán Rakovszky, Parti Nagy, kevésbé Petri (a politikával mint életproblémával szorosan egybefonódó költészete más számára követhetetlen vállalkozás volt); a fiatalabbak köréből Kemény István, kicsit később Térey. Ám e kötetben már az ő hatásuk is alig észlelhető: „új rablói vannak a nyárnak” (és ha már itt tartunk, Ady hangsúlyos felbukkanása meglepő élmény az antológiában).

Szóval valami azt súgja, hogy „paradigmaváltás” (Thomas Kuhn szép szava) küszöbén állunk a magyar irodalomban, és ez az antológia egyik előfutára a változásnak. „Rímes verset nem közlök!” — Kassáknak ez a rideg-kirekesztő mondata jutott eszembe, amikor először átolvastam a verseket. Benyomásom tévesnek bizonyult, mert elvétve ugyan, de kötött formájú, sőt rímelő költemények is szerepelnek. Mégis: talán Kassák kaparós-karcos versbeszéde, kései korszaka szürke retorikája az egyik uralkodó szólam. Nem avant-garde szövegek, de nagy részük mintha a Holmi-versnek nevezett képződmény ellen irányulna: csak semmi harmónia, csak semmi lekerekítettség, távol a zárt forma ólmelegétől, melyet e könyv szerzői feltehetően hazugságként, mintegy az eufónia csalásaként érzékelnek. Azaz: sok kockázatvállalás, dacos, néha szinte görcsös gesztusok, bizalmatlanság minden szerep iránt, valamiféle disszonáns széphangzás keresése, a nyers igazság meglelésének vágya. Igen, ahogy egyikük írja: „az első pohár fanyar”, de „a harmadiktól nem keserű, nem keserű.” De édesnek azért senki se gondolja! – Bán Zoltán András