A háború vége felé járunk, emberek ezrei menekülnek az összebombázott, kifosztott Rómából vidékre, a hegyekbe, ahol élelmet és biztonságot remélnek. Köztük a parasztlányból lett boltosasszony Cesira, szelíd, csupa jóság és tisztaság lányával Rosettával. Feketézők, állativá aljasult emberek, jóhiszemű tévelygők , parasztok, német és olasz fasiszták tarka, ijesztő kavargásában ápolják magukban a reményt, hogy mindent újra lehet kezdeni a háború után. Moravia nemes írói eszközökkel mutatja be, hogy formája át az embertelenség, az erőszak a tiszta Rosettát közönyös élvhajhásszá, de a regény mégis a reménység akkordjával zárul: az emberség és az emberibb társadalom ígéretével.
