Lágy lankák és lejtők. Meg mindennapos magyar munkazaj. A vidéki csend és a zajos főváros közelségének elegye ez a vidék. Hosszú, enyhén lefutó mellékutak, mint szalagok a dombokon, ahol elengedett kormánnyal gurulunk a kerékpáron, nevetünk közben és a széllel játszunk. Kirándulunk. Teraszos vendéglők, panorámával a falura és a környező hegyekre, mellettünk a gyerekek lábatlankodnak, előttünk a tányéron vadpörkölt, hozzá egy kis pohár piros bor. Pihenünk. Olvasgatjuk, ízlelgetjük ezt a könyvet, benne a hely szellemét és történelmét: Dobozi Mihályra vagy Vajda Jánosra gondolunk, költőkre és hadvezérekre. Feltöltődünk. A vasárnapi ebéd után focimeccset nézünk a faluban, visszarúgjuk az útra kivágódott bőrgolyót, hallgatjuk a helyi embereket. Ismerkedünk. Mindannyian, akik errefelé vendégeskedünk vagy kikapcsolódunk, egyidejűleg érezzük itt a nyugalmat és nagyvárosi tempót is. A munkahelyek vonzerejét, a gazdaság szívóhatását.
