Janet Evanovich

Egy ​– mérgezett a meggy (A szingli fejvadász 1.)

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

„Pokolian ​dühítő, hogy éppen Morelli mentett meg. És rettenetesen igazságtalan. Ha mindent egybevetek, talán nem is munkálkodok olyan rosszul. Kevesebb mint negyvennyolc órája foglalkoztam az üggyel, és máris kétszer megtaláltam a pasast. Igaz, bevinni egyszer sem tudtam, de hiszen még csak most tanulok. Senki sem várja el egy elsőéves építészhallgatótól, hogy tökéletes hidat építsen. Úgy gondoltam, én is megérdemlek valamelyes türelmi időt. Nemigen hittem benne, hogy a pisztoly valaha is az én műfajom lesz, nem tudtam elképzelni, hogy lelőjem Morellit. Esetleg lábonlőném. De milyenek az esélyeim arra, hogy eltalálok egy kis mozgó tárgyat? Csöppet sem jók. Nyilvánvalóan kevésbé halálos módszereket kell igénybe vennem ellenfeleim legyőzésére. Talán a spray. Holnap reggel visszamegyek a fegyverboltba, és kiegészítem piszkos trükkjeim tárát. Rádiós órám délután öt óra ötven percet mutatott. Tompán bámultam, és nem döbbentem azonnal rá az időpont jelentőségére, míg a rémület belém nem hasított. Anyám ma is vacsorára vár! Kipattantam az ágyból és a telefonra vetettem magam. Néma volt. Nem fizettem ki a számlát. Felkaptam a kulcsot a konyhapultról, és kivágódtam az ajtón.”

  • Janet Evanovich
  • 1

Friss könyvek a címlapról