Menyhért Anna

Egy olvasó alibije

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota: újszerű
  • Kiadó: Kijárat
  • Kiadás éve: 2002
  • ISBN: 9639136832
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 287

A ​kötet 1998 és 2001 között írott tanulmányaim és kritikáim gyűjteménye. Megírásuk időszakában elsősorban szöveg és olvasó viszonyának körvonalazása, vagyis az olvasás mechanizmusainak feltérképezése foglalkoztatott. Az írások révén bontakozott ki és vált megfogalmazhatóvá az elgondolás, melynek értelmében az olvasást szövegbeli s olvasói „én”-ek nem feltétlenül egyetértésbe futó dialógusaként értelmezem. Nem(csak) szöveg és olvasó viszonyáról van szó, hanem „én”-konstrukciók kialakulásáról és együttműködéséről: hiszen a beszélgetéshez két vagy több személy, ill. személyként fellépő/felléptetett, vagyis irodalmi szövegekben az „én”-ben, ill. a „te”-ben megszemélyesített alak(zat)ok szükségesek. E konstrukciók létrejöttét a lírai szövegek „énjének” esetében Paul de Mant követve a szövegbeli beszélő arcának az olvasó általi megrajzolásaként, az „én”-nek való hangadásként értelmezem, az olvasói „én” esetében pedig a szövegben „előírt” (szintén az olvasás folyamatában megképződő) „engedelmes” olvasói szerepkör és a konkrét olvasó e szerepnek való (részleges vagy teljes) ellenállásaként értem; az ellenállást pedig az újabb és újabb olvasatok feltételének tekintem. E dialógus során az immár archoz és hanghoz jutott „felek” “beszélgetnek”, mégpedig úgy, hogy ez a beszélgetés nem feltétlenül vezet az azonos értésben való feloldódáshoz, hanem, mint ahogy ez személyek között is történik, félreértésként, mellébeszélésként, vagy az irányításért folytatott küzdelemként, s az ehhez használt – figurációs műveletekben megmutatkozó – cselszövésként is felfogható. E beszélgetés során az olvasó az elképzelt beszélőnek valamiféle szándékot tulajdonít, főként arra nézve, hogy az milyen olvasói szerepet szán neki. Ezt az olvasó a szöveg retorikai, poétikai sajátosságai, utasításai, s az általa ismert műfaji hagyományok összjátékából bontja ki, s így kerül abba a helyzetbe, hogy eldöntheti, képes-e (akar-e) azonosulni ezzel a szereppel. Ha küzdelem is az így értelmezett olvasás, győztese, pontosabban, nyertese mégis inkább a mindenkori következő olvasó, aki ezáltal az értelmezések immár bővebb skáláját ismerheti meg, építheti be saját élettörténetébe, tapasztalatként ezen élettörténet újraolvasásába és állandó újrakonstruálásába, s aki ugyanakkor az előző olvasat műkődésbe lépésének, hatásának is feltétele. Menyhért Anna