Egy ​tenorszaxofonos történetei

• Példány állapota: jó

„Akkoriban ​én csak pöttöm fasisztacsemete voltam, apám viszont ordas fasisztának számított, bár nem annak mondta magát. A mai egyszerűsített terminológia mondja így, régebben a dolog bonyolultabb volt. Én bársonynadrágos, állam alatt pöttyös masnit viselő burzsoá kisfiú voltam, és azt kiabáltam Vozenilnak, hogy – bolsi vagy, bolsi vagy! – amikor a nagyszünetben virslit harapdáltam, Vozenil pedig azt leste, hagyok-e neki egy falatot. Csakhogy én nem hagytam neki semmit, így aztán Vozenil nekem esett” – Így kezdődik a nálunk is népszerű cseh Írónak, a Gyávák, A csoda, a Pléhkatonák, az Oroszlánkölykök szerzőjének elbeszélés kötete és a narrátor – aki ezúttal maga Skvorecky – élettörténete a harmincas évek végének Csehszlovákiájában. A negyvenes, ötvenes évekbeli folytatás sem sokkal fényesebb.Skvorecky tehát gyógyíthatatlan idealistaként és remek elbeszélőként írja, nem is írja, hanem szó szerint meséli, áradóan, élvezetesen, oldott, a korabeli argóval színezett, az amerikai iskolát idéző nyelven mulatságos és ugyanakkor szívszorító történeteit a háborút követő, embert próbáló esztendőkről, arról hogyan torzítja az ember jellemét, roppantja meg gerincét az uralomra jutó kommunizmus. Elbeszéléseinek légköre, eszköztára annál hitelesebb, hogy nem a korra visszaemlékezve, nem a múlt távlatából, hanem napi tapasztalatai alapján írta őket. A nagyszerű olvasmány egyben kiváló kordokumentum is.

• Szerző: Josef Škvorecký
• Darab: 1
• Állapot: jó