Végül ez hát a magány: belefonjuk magunkat saját lelkünknek a selymébe, begubózkodunk és várjuk az átalakulást, mert ez nem maradhat el. Időközben egyrészt saját élményeinkből élünk, másrészt telepatikus úton mások életét éljük. Meghalunk és feltámadunk; új nevelésben van részünk valami ismeretlen új életre.Egyedül uralkodik végül az ember a saját személyiségén. Senkinek a gondolatai nem ellenőrzik a magam gondolatait, senkinek a hajlamai, senkinek a szeszélyei nem nehezednek rám. Fejlődésnek indul a lélek újonnan szerzett szabadságában, soha nem tapasztalt belső békességgel és csendes örömmel telik meg, érzi, hogy biztonságban van és csak saját magának felelős.
