Ismét elmúlt néhány év (ez egyre inkább így megy), ismét itt van egy ilyen könyv. Afféle vezércikkek gyűjteménye; van annál jobb, például a grappa vagy a karamellfagyi, mint hetenként (azaz háromhetente!) vezércikket írni. De ezek már csupán annyiban vezérek, hogy az első oldalon állnak, nem akarnak (nem is tudnának) vezérelni semmit; a műfaj a testekre van szabva, ezek itten váncsák, megyesik, kovácsok. A három irány és irály erősíti egymást, többek együtt, mint külön: Váncsa a csillagokkal tárgyal (az üres éggel), Megyesi a BKV-ellenőrrel, Kovács mindenkivel, az egyik magasra teszi, a másik le, a harmadik rendszerezi, az egyik bölcsel, a másik fogalmaz, a harmadik néz. Váncsa gourmet (és mellesleg egyszersmind gourmand is, amit csak az igazán nagyok tudnak összehozni), Megyesi sörös, Kovács mindenevő, illetve a ma kurrens (nem radikális) konzervatív megítélés szerint mindhárman gyűlölködő idegenszívűek, kampányújságírók, nemzetárulók vagy tudja a lásd borító szom. (Egyébiránt összeszámolhatnánk, hány írást találunk itt „a magyar baloldal nyomorúságának történetéről”, és hányat találnánk a jobboldaléról ott, hol az igazi nemzeti újságírás lapul, nem, honol.) Olyanok ők hárman, mint ama pilisjászfalusi asszony, aki kikergetett a postáról egy rablót, mert kételkedett a pisztoly valódiságában. Szerzőink is ilyenek, kételkednek a pisztoly valódiságában. Ez fontos hazafias tevékenység (akkor is, ha a pisztoly dördültén olykor mégiscsak vér üti át a… mit is?, mondjuk lódingunk selymét). Furtonfúrt figyelnek, de nem égnek harci lázban (ez például egy különbség). A képen a szokásos három: három, bizony így: független, magyar újságíró. Nem függetlenek saját maguktól, a saját tudásuktól és tudatlanságuktól, elfogultságaiktól, tehetségüktől és annak korlátaitól, nem függetlenek az elveiktől, melyek egy része természetszerűleg politikai, de függetlenek a pártoktól és a mindenféle, -fajta és irányú buliktól. Nagy érdemük, hogy az ügyekből esetet tudnak írni. Az ügyeket jórészt már elfelejtettük (keverjük Werbert a Wermerrel, meg hogy hogyan is előzte a Pilisben Szörényi jobbról a kereszténységet, maradt a Little Richard, pozitívan), az esetek mi vagyunk. Mi magunk. Olykor persze ezt is szívesen felednénk. Esterházy Péter
