“Aki nem akar csalatkozni abban a reményében, hogy jól írjon a dicsérendő dolgokról, annak magának is igazi költeménynek kell lennie, vagyis a legjobb, legtiszteletreméltóbb dolgok foglalatának és mintájának.” Milton nemcsak vallotta, hanem meg is valósította ezt. Egy “fájdalmas, nagy élet jussán” emelkedett fel az angol költészet legmagasabb csúcsára, Shakespeare mellé. Kettőjük alkati különbségét az angol kritikusok fejedelme, Coleridge fogalmazta meg legtömörebben. “Shakespeare önmagát sugározza szét, s felölti az emberi jellem és szenvedély minden alakját… Milton viszont minden formát és dolgot önmagába, saját eszményének egységébe olvaszt.”
