„Ha egy geológiai katasztrófa következtében a tenger árja elöntené a finn félszigetet – írja a könyv fordítója a világhírű finn klasszikusról készített tanulmányában –, és elpusztulna minden kép és festmény, amely Finnország természeti szépségeit ábrázolja, a finn természet diadalmasan élne tovább Sillanpää műveiben, és könyveinek lapjai közül kiáradna az a szavakba nem foglalható varázs, amellyel a finn tájak bánatos szépsége megigézte azok lelkét, akik ismerik Finnországot.
A finn nyár tenger, amelyen az élet minden évben átmegy az új tavasz partjáról az új ősz szemközti partjára. Olyan a nyár, mint valami láthatatlan, egyre gyarapodó erő, amely mindenre kiterjeszti hatalmát.
Időtlen az örök és fehér fényű éjszaka is. Nemcsak az egymás földrajzi közelségében élő emberek sorsát fonja össze – mint az Emberek a nyári éjszakában c. regényben –, hanem összekapcsolja az egymást felváltó nemzedékeket is, egybeolvasztja a múltat a jelennel, a jelent a jövővel.”
