Emberiséget járunk tanulni

Klerikus és laikus körökben egyre sűrűbben fogalmazódik meg itthon és határaikon túl az a vélekedés, hogy a népmeséinkből kirajzolódó erkölcsi világrend közelebb áll a krisztusi erkölcsiséghez, mint… igen, mint az Ószövetségé. Mintha népmeséink dinamikus — a folyamatos újra-mesélések során mindegyre és mindig alkalomhoz illően újjászülető — teljessége lenne a mi igazi, Jézus Krisztushoz egyenes úton vezető Ótestamentumunk. Nem „szövetség” (mert szövetség csak azonos szinten lévők közt köttethet, márpedig Isten és az ember létezési szintje nem azonos!), hanem Hagyaték. Zsoltáraink pedig az égi és földi Szerelemről egyforma hitelességgel valló magyar népdalok. Balladáink és hősénekeink ugyanebben a szertartási rendben értelemszerűen a női, illetve férfi-minőség keresztútjárását idéznék meg, melyiket-melyiket a maga idő-nagyságrendjében. Új szekta lenne születőben? Szó sincs róla! Csak az első lépéseket tesszük meg „őseink még romlatlan hitélete” felé. Isten segítsen bennünket tovább keskeny és rögös utunkon!