Én, ​Fellini

• Példány állapota: jó

Emlékszem, ​Lubitsch temetéséről mentünk hazafelé Willy Wylerrel. Nehéz volt elképzelni a világot Lubitsch nélkül.
– Nincs többé Lubitsch – mondtam. És Willy azt felelte: – Rosszabb. Nincsenek többé Lubitsch-filmek.
Most már Fellini-filmek sem lesznek többé.
A filmjeit előbb ismertem meg, mint őt. Az Országúton rendezőjeként fedeztem föl magamnak. Ezzel a filmmel rögtön feltűnt, a feleségével együtt, aki olyan remek volt. Fellinire, az emberre Az édes élet után találtam rá. Éppen Rómában voltam, és ő elvitt ebédelni egy étterembe, öt percre a Cinecittától. Csirkék mászkáltak az asztalon.
– Látja – mondta a csirkékre mutatva-, itt minden olyan friss.
– Elhiszem – feleltem. Néhány tojást hozatott. – Tessék – mondta –, és felém nyújtott egyet. – Még meleg.
Nem rendeltem omlettet.
Legközelebb a 8 és fél után találkoztunk. Ugyanabba az étterembe mentünk. A csirkék még mindig megvoltak, bár azt hiszem, már nem ugyanazok. Nagyon szeretett enni. Nagyon olasz volt. Mindig élveztem, ahogy a nőkről, a szexről, a romantikáról, a szenvedélyről mesélt. Nagyon szórakoztató tudott lenni. Szívesen döbbentette meg az embert. Téptük a szánkat, izgató témákról beszélgettünk, egyik hozta magával a másikat. Mint két hajóskapitány. Én öreg hajós vagyok, ismerem a tengert, és ő is ismerte.
Hasonló a múltunk. Ő is újságíró volt, meg én is. Mindketten úgy kezdtük a pályánkat, hogy filmsztárokkal, rendezőkkel készítettünk interjúkat. Én ugyanannál az újságnál dolgoztam, amelyiknél Erich Maria Remarque. Felliniből is, belőlem is olyan rendező lett, aki éberen ügyel a forgatókönyvére, akárcsak Preston Sturges. Az édes élet ugyanúgy nem csupán Rómáról szól, ahogyan a Sunset Boulevard sem csupán Hollywoodról.
Neki is voltak munkatársai, nekem is. Tizenöt évig Charles Brackett-tel, huszonöt évig I. A. L. Diamonddal dolgoztam együtt. Az embernek készen kell állnia arra, hogy meghallgassa a másikat, és méltányolnia kell mások véleményét, még akkor is, ha végül nem fogadja el. Olyasvalakire van szükség, akit az ember tisztel; de jobb, ha az illető egészen más, mint mi vagyunk, mert az ember a saját ötleteitől teljesen eltérő gondolatokat akar hallani, különben akár magában is beszélhet. Meg kell próbálni meggyőzni egymást.
Fellinit nagyon érdekelte a festészet, csakúgy, mint engem. Festőszeme volt. Csakhogy ő remekül rajzolt, én meg se rajzolni, se festeni, se szobrot faragni nem tudok – csupán élvezem a látványt.

• Szerző: Charlotte Chandler
• Darab: 1
• Állapot: jó