Ének a búzamezőről című regényről, mely mosolygósan színes előadásban a magyar paraszt életének egy tragikus korszakát eleveníti meg. Remekül megfigyelt, megrajzolt emberi jelenetek között szövődik a homokon épült tanyák sajátos világában a lélektanilag kitűnően fölépített cselekmény, de a stílus derűje, bája csak fokozza a regény szívbe markoló szomorúságát. A gyors politikai változások útvesztőjében tántorgó, szűk szemhatárú tanyai magyart átsegíti ugyan a bajokon földhözragadtan reális bölcsessége, de a kegyetlen Ananké, a kérlelhetetlen sors a szelíd szerelmi idillt – akárcsak színesebb mását az Aranykoporsó-ban – sötét tragédiába fullasztja. És szinte lehangoló volna, ha e nép előrenéző, legderekabb, legvilágosabb fejű képviselőit háborús örökség gáncsolná el szándékaiban, reményeiben, életében, és ezt a hatást nem enyhítené az író csendes szívű, bölcs utóhangja.Egészében egy már-már feledésbe szürkülő, szomorú kor megrázó hitelességű megörökítése e remek könyv.
