A stoicizmus a végzet megértését hirdeti, nem a forradalmat, de még kevésbé a megalázkodást. A stoikus nem jajgat, nem könyörög kegyelemért a hatalmasokhoz, s nem kér tőlük pártfogást. Felelősnek csak azért érzi magát, amit saját erejéből változtatni tud. A halott dogmák ellen is harcol s ezáltal utat nyit a léttel való új, teremtő szembenézésre. Így idejétmúlt dogmák fátyolát széttépve, segít megtalálni az élet új meg új formáit. „Ha olyan szerepet vállalsz, amely az erő-det túlhaladja, akkor egyrészt ebben is kudarcot vallasz, másrészt pedig azt is elszalasztod, amelyet képes lettél volna betölteni.”
