Részlet a könyvből:
“A fejedelemasszony trónszékén ül, és a török követeket fogadja. Már megszokta hat év alatt, hogy ha a Princeps távol van, a Principessának kell magát kitenni a szemek kíváncsiságának.
Háttal ül az ablaknak. Már azt is megszokta, hogy fényesség akkor is a Fejedelemre hull, ha ő szinte elégeti magát azzal, hogy merően szembenéz a nappal.
Ül némán a magas trónuson. Fehér arccal és méltósággal. Mellette a tanácsurak vannak hárman. Élükön a Fejér megyei főispán, Kemény Boldizsár úr, aki a fejedelem és a kancellár távollétében meg van bízva, hogy a kancellári dolgokat intézze. A fejedelem Kolozsvárig ment a követséggel, mikor a fényes követség elindult Nagykárolyba. Hat főkövet találkozik ott a császár és király mmásik hat főkövetével. Hiszen béke van, háborúnak még kis szele sincs, az az egy hiányzott még, hogy a bécsi király felséges címmel fogaja valahára a fejedelem követeit. Most ezt a felséges titulust hozzák onnan fejülről, és a fejedelemasszony lassan megnyugoszik lelkében…”
