A kilencedik Moha-kötet még nem a sorozat utolsó darabja, de lezárása Moha gyermekkorának. A következő két könyvben már ifjúként, illetve túlnyomórészt bácsiként találkozunk vele; ez tehát az utolsó alkalom, hogy Moha gyermek, helyesebben: kistörpekori élményeit olvashatjuk. A kötet történeteiben Moha nemcsak a pénzzel mint a viták forrásával találkozik, s nemcsak gyermekvigyázóként találkozhatunk vele, hanem messzi utazásra indul: megismerkedik a tátrai zergékkel, s szinte személyes ismerősévé válik egy hegyvidéki mormota. Ugyanakkor a kiskamasz Moha napjaiba is bepillanthatunk; látjuk, hogy ő sem tud vagy akar mindig jó gyerek maradni, és bizony élvezettel pottyant apró szögecskéket kislányok gallérjába. Egészen addig, amíg… de ez maradjon a stikli-mese meglepetése. Végül – Ugribugrit figyelve – az is kiderül, hogy nem mindig a bátorság a hősiesség egyedüli fokmérője. Lehet, hogy a lemondás és az áldozat sokkal nagyobb hőssé avat valakit, mint a vakmerőség.
