2013 szépirodalmi szenzációja – Khaled Hosseini új regénye a világ bestseller-listáinak élén! A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már az első hetekben világszerte többszázezren olvasták.
Hosseini mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatok mögött rejlő, mélyen emberi érzéseknek. Új regényében arról mesél, hogyan szeretünk, hogyan viselünk gondot egymásra, és a döntéseink hogyan rezonálnak a minket követő nemzedékek életében. Könyve nem áll meg a szülők és gyermekeik kapcsolatánál, hanem a testvérek és unokatestvérek kötődéseiből bámulatosan gazdag tablót festve mutatja be, hogyan sértjük meg, áruljuk el, becsüljük meg és áldozzuk fel egymást. Hogy milyen gyakran lepnek meg bennünket döntéseikkel és tetteikkel a hozzánk legközelebb állók amikor a leginkább számítanánk rájuk. Miközben lap, lap után, a Földet körbeutazva követjük a regényszereplők ágas-bogas életét, sorsukat és szerelmeiket – Kabultól Párizsig és San Franciscótól a görög szigetvilágig –, az érzelemgazdag és magával ragadó történet belénk költözik és életre kel.
“Mit is mondhatnék nektek, miféle kínokat állt ki Baba Ajub és a felesége azon az éjszakán? Egyetlen szülőt sem szabadna ilyen választásra kényszeríteni. Baba Ajub és felesége úgy tanácskozták meg, mi a teendő, hogy a gyerekek meg ne hallják. Beszéltek, sírtak, beszéltek, sírtak. Egész éjjel csak újra és újra átbeszéltek mindent, és bár már közeledett a hajnal, eldönteni mégsem tudták – lehet, hogy a div épp ezt akarta, mert ha nem döntenek, akkor öt gyereket vihet el egy helyett. Végül Baba Ajub a ház ajtaja elől behozott öt ugyanolyan méretű és alakú követ. Mindegyikre ráírta egy gyermeke nevét, s mikor megvolt vele, bedobta őket egy vászonzsákba. De mikor odanyújtotta a zsákot a feleségének, az úgy ugrott hátra, mintha mérges kígyó lenne benne.
– Nem tudom megtenni! – mondta a férjének a fejét rázva. – Nem tudom én kiválasztani. Nem bírnám elviselni!
– Én sem – kezdte Baba Ajub, de az ablakon kinézve látta, hogy már csak néhány pillanat, és kibukkan a Nap a keleti dombok mögül. Egyre fogyott az idejük. Gyászosan bámult az öt gyerekére. Le kell vágni egy ujjat, hogy megmentsük a kezet! Lehunyta a szemét, és kihúzott egy követ a zsákból.
Gondolom, már ti is tudjátok, melyik követ találta kihúzni Baba Ajub. Amikor meglátta a rá írt nevet, az ég felé fordította arcát és felkiáltott. Megtört szívvel karjába vette legkisebb fiát, Qais pedig, aki vakon megbízott az apjában, a nyaka köré fonta a két kezét. Csak akkor értette meg, mi a baj, amikor az apja letette a földre kint, majd becsukta az ajtót; Baba Ajub ott állt bent, hátát az ajtónak vetve, két szemét szorosan lehunyta, de még így is folytak belőlük a könnyek, az ő drága Qais-e meg picike öklével verte kívülről az ajtót, és sírt, hogy Baba engedje be. Baba Ajub pedig csak állt, állt, azt motyogta, bocsáss meg, bocsáss meg!, s a div lépteitől megremegett a föld, a fia felsikoltott, és a föld újra és újra megrendült, ahogy a div távozott Maidan Sabzból, míg végül eltűnt, és a föld is megnyugodott; néma csend volt, csak Baba Ajub zokogott és kérte Qais-t, bocsásson meg neki.”
