Ian McGuire

Északi vizeken

1990Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Európa
  • Kiadás éve: 2017
  • ISBN: 9789634058113
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 341

Kifut ​a tengerre egy hajó, fedélzetén egy gyilkossal 1859-ben járunk. Patrick Sumner, miután a brit hadseregből dicstelenül menesztették Indiában, elszegődik egy bálnavadászhajóra, amely a sarkvidékre indul. A hajóorvosi állás kis fizetséget jelent, Sumner azonban ebben a helyzetben nem lehet válogatós. A vadászexpedíció eleve baljós jelekkel indul, s aztán egymást követik a szerencsétlenségek. Már messze kihajóztak a nyílt tengerre, amikor felfedezik, hogy az egyik hajósinast brutálisan meggyilkolták. Sumnernek mint hajóorvosnak muszáj tennie valamit… De a veszedelem, amellyel szembekerül, még gonoszabb és elkerülhetetlenebb, mint Delhi ostromának borzalmai, ahonnan alig sikerült ép bőrrel elmenekülnie.
Az első kötetes Ian McGuire idegborzoló, naturalista kalandregénye díjak és nevezések sorában részesült, köztük a 2016-os év Man Booker-díjának listájára is felkerült. Felnőtteknek való sztori, amelyet azzal a borzongó lelkesedéssel olvashatunk, mint kölyökkorunk kalóztörténeteit vagy indiánkönyveit.

„Magasfeszültségű elbeszélés, egy letűnt világ rekonstrukciója, amely próbára teszi az emberi fantázia határait.”
Hilary Mantel

„Ez a könyv elmegy a hús-vér valóságig, talán annál is tovább. Meggyőző és lenyűgöző, élénk és szellemes. Egy rémisztő diadal.”
Martin Amis

Friss könyvek a címlapról