Fabiola, vagy a katakombák egyháza

• Példány állapota: jó
• Kiadó: Szent István Társulat
• Kiadás éve: 1888
• Nyelv: magyar
• Oldalak száma: 468

1888-as kiadás vászonkötésben.

Wiseman bíboros Fabiolája műfajteremtő könyv; hatása kimutatható a korai kereszténységgel foglalkozó valamennyi „modern” regényen, mint például Lewis Wallace „Ben Hur”-ján vagy Sienkiewicz „Quo vadis?”-án – hogy csak a legnagyobbakat említsük. Időtlen értékeit az a tény bizonyítja legékesebben, hogy ismételt kiadását időről időre kikényszeríti az olvasói igény.
Cselekményének fő vonala Fabiola, a művelt és büszke római patríciuslány kereszténységre térésének csodálatos lélekismerettel kibontott külső és belső története. Az olvasó vele együtt éli át a régi bálványok leomlásának és Krisztus világossága felragyogásának – a visszautasítás, ingadozás és elfogadás stádiumait követő – lelki-szellemi katarzisát, ami végül is szívet és életet átformáló erővé válik. Fabiola mindennapi életébe ágyazva, a körülötte forgó események sodrásában ismerjük meg a pusztulásának küszöbéhez ért diocletianus-korabeli Róma erkölcsi és politikai bajok görcseiben vonagló társadalmát, mely – nem először és nem utoljára a történelem folyamán – azzal akarja orvosolni betegségeit, hogy diabolikus elvakultsággal küldi vesztőhelyre azokat, akiknek erkölcsi erejéből újjászülethetne. „Oroszlánok elé a keresztényekkel!” – hangzik fel újra meg újra a csőcselék követelése, aminek nyomán meg-megújuló patakokban folyik a mártírok vére: a szemünk láttára lépnek az aréna homokjára, vagy a hóhér tönkje elé a római martirolgium legfényesebb neveit viselő vértanúk, mint Szent Ágnes, Szent Sebestyén, Szent Pongrác és Szent Tarsicius. És megtörténik az, ami látszólag ellene mond a hétköznapi logikának: minél több az áldozat, annál nagyobb a keresztségre jelentkezők száma, mígnem az új hit kovásza teljesen át nem járja és új életre nem keleszti a társadalom pusztulásában tehetetlen testét. „Semen est sanguis christianorum” – írja Tertullianus a véres üldözések ésszel felfoghatatlan következményeiről. „Maggá lett a keresztények vére”.
Wiseman bíboros könyvén keresztül regényben szinte szokatlanul részletes és pontos ismereteket szerezhetünk az üldözött keresztényeknek menedéket nyújtó katakombák különös világáról. Sajátos tanúbizonysága ez a vonás annak a lelkesedésnek és mély megrendülésnek, mely a múlt század második felében napvilágot látott, a katakombák és vértanúk korát feltáró tudományos publikációk nyomán átjárta a keresztény közvéleményt.
Fabiola történetén, a kor ismeretén és a katakombák világán túl még egy titokzatos helyre is elkalauzol bennünket ez a könyv, ahol nem kisebb meglepetések várnak reánk: saját lelkünk legbelső zugaiba. Elfelejtett vagy még nem is tudatosult felismeréseket, érzéseket és elhatározásokat juttat eszünkbe. A fiataloknak a tisztaság és hősiesség eszményképeit nyújtja, az idősebbeket arra emlékezteti, hogy maradt bennük valami a gyermeki ártatlanságból. Boldogan fedezzük fel, hogy lélekben fiatalok maradtunk vagy képesek vagyunk újra azzá lenni, s hogy van még könnyünk az ártatlanul szenvedő vértanúk számára. Akiknek példája és mondanivalója – a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott igazság mindennel szembeni abszolút elsőbbsége – azóta sem veszítette el, és sohasem is fogja elveszíteni aktualitását.