A középkori Magyarország sokszorosan megtizedelt művészeti emlékei között a falképek viszonylag előnyös helyzetben voltak. Nem lehetett őket beolvasztani, mint az ötvöstárgyakat, nem voltak gyúlékonyak, mint a táblaképek, faszobrok vagy textilneműk, tehát valamivel nagyobb százalékban őrződtek meg. Sőt az általunk ismert falfestmények száma a szerencsés feltárások eredményeként még napjainkban is növekszik, egyre többet csillantva fel a középkori Magyarország művészetének gazdagságából. Radocsay Dénesnek, az Iparművészeti Múzeum nemrég elhunyt főigazgatójának avatott kalauzolásával végigkísérhetjük a fejlődést a számra nézve csekély, bár rangos alkotásokkal is büszkélkedő román kori kezdetektől a XVI. század elejéig, a reneszánsz általánossá válásáig. Talán az egész folyamat legérdekesebb része az olasz trecento igen intenzív, mélyen a XV. századba benyúló hatása, amely a magyarországi művészetet szélesebben és mélyebben érte, mint bármelyik más területet az Alpoktól északra.
