“- Mondják – kezdte Fancsikó, s tolt egyet a labdán – az írás, mint a hagyma: újabb és újabb rétegek bomlanak le róla. – Hát nem – folytatta, s gyorsított, mert az egyik hátvéd megneszelte, hogy kicselezték őket -, nem: az írás, mint a léggömb; újabb és újabb rétegek bomlanak le róla.”Két évtizede jelent meg először a Fancsikó és Pinta, Esterházy Péter első könyve. Az ifjú kritikusok lelkesen üdvözölték, meg is szavazták “1976 legjobb első prózaköteté”-nek. Új volt a hang, a megszólalás tónusa. S hogy radikálisan új ez a próza, az talán még inkább kiderült a rá egy évre, 1977-ben megjelent Pápai vizeken ne kalózkodj! novellaszövegeiből. Nem burok a gyerekkor, nem álomvilág az álmok és fantáziák világa. A gyermekek élete teremtő lét, gondolkodásuk csupa kritikus, pontos észlelet. Külön varázsa, sőt titka a Fancsikó és Pintának, hogy a háttérben nagyon finom utalásokkal az is jelen van, ami nem elsődleges tárgya: az ötvenes évek – a felnőttek világa.
