Lengyel Nagy Anna

Fehér ​ember a lyukban

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Coober ​Pedy a világ végén van. Vagy éppen a világunk közepén. Valós-valószínűtlen vidék ez, Ausztrália „vadnyugata”, ahol tonnaszámra búvik meg az opál a föld alatt, s ahol a kincsvadászat és a meggazdagodás lehetőségének bűvöletében több mint negyven náció él együtt. Akad köztük egykori ötvenhatos hős, volt ávós, a szerelemtől megégett ukrán férfi, vietnami veterán, SS-közlegény, osztrák kispolgár, görög kalandor… Mind ismeri egymást, mind történeteket cipel ide magával. Mindannyian kerestek valamit. Szöktek a múltjuk, az életük, a magányuk, a csődjeik vagy éppen önmaguk elől, hogy megérkezvén erre a helyre, kijelölt sorsukat hátrahagyva, otthonra és abszolút szabadságra találjanak a kietlen, vörös sivatag kellős közepén. Róluk szól ez a könyv Lehetetlen eldönteni, hogy amit olvasunk, az valóban megtörtént-e vagy a szerző fantáziájának szüleménye, a vaskos realitás természetes módon elegyedik az abszurditással és a mítoszokkal. Coober Pedy önmagában is annyira szürreális, hogy semmin sem szabad meglepődni: egy ember könnyen a levegőbe emelkedhet, vagy felpattanhat akár halálos ágyáról is, hogy bevágjon egy jó adag kengurupörköltet, s mi olvasók ezt, ahogy haladunk előre a fejezetekben, egyre inkább hajlamosak vagyunk elhinni. A mozgató erő az opál, ez a varázsos, ezerszínű kő, amelynek egyes példányai többet érnek, mint a gyémánt. Ezért már érdemes élni, érdemes szenvedni. Lengyel Nagy Anna – akit évtizedeken át sugárzott rádiós sorozata, az Embermesék tett ismertté – hónapokig együtt élt, együtt bányászott és kocsmázott a település lakóival. Egy magyar nő, aki kőkemény férfitörténeteket írt e világvégi emberekről. Ez a különös, izgalmas könyv a mindenki által áhított szabadság levegőjét kínálja az olvasónak, aki nemcsak az egzotikumot találja meg benne, hanem könnyen szembesülhet saját mély, sokszor elfojtott vágyaival is.

  • Lengyel Nagy Anna
  • 1

Friss könyvek a címlapról