Acentenáriumi József Attila-évnek méltóan gazdag a termése: irodalmi és tudományos publikációk, konferenciák, kiadványok, kiállítások, előadások, rádió- és tv-műsorok sokaságában. E gazdag termésből is kitűnik – s remélhetően az emlékév szenzációja lesz – József Attila új életregénye, a Fogadj szívedbe, Asperján György könyve. Az életrajzi regény írója a megkötöttség és a szabadság kettősségében alkot.
A regény hőse – egy nélkülözéssel, megalázásokkal sújtott félárva proletárfiú, majd szenvedő kamasz, aki rendkívüli érzékenysége, akaratereje és éber öntudata révén korának szellemi csúcsaira jut, ám önnön energiáit elemésztve, harminckét évesen öngyilkosságba zuhan – nem fiktív személy, hanem “azonos” József Attilával, a huszadik század egyik legjelentősebb költőjével. Innen adódnak a megkötöttségek: egyrészt a hős saját művei és szövegei, másrészt a rávonatkozó szaktudományok mind több részletet feltáró dokumentumai, elemzései, következtetései okán. Mindezek ismerete persze nemcsak megköti a szépírót, hanem inspirálja is képzeletét, egészen addig a határig, amíg a tudománnyal ellentmondásba nem kerül, de ezt a határt a Fogadj szívedbe sehol nem lépi át. “Életregény” – mondjuk, de azt is mondhatnánk, hogy “családregény”. József Attila életének regénye ugyanis emberi viszonylataiban tárul fel, s ezek közül a legerősebbek a családi viszonyok.
Ezekkel a szaktudományok, természetesen, kevésbé foglalkoznak, így talán először itt kapunk teljes, életszerű képet mindenekelőtt Pőcze Borbáláról, az átkozva imádott Mamáról, aztán a nővérekről, az energikusan, öntörvényűen kitörni akaró, mindig többre vágyó Jolán-Lucie (önmagában is romantikus regényhősnői) karakteréről, és ellentétéről, Etusról, az alkalmazkodás családi mártírjáról. Továbbá Szántó Juditról az elvszerűen önzetlen élettársról, valamint a sorstól járandóságként követelt, de a sors által megtagadott, nem teljesített nagy szerelmekről, Vágó Mártáról, Gyömrői Editről, Kozmutza Flóráról.
Asperján kapcsolata József Attilával mélyebb és korábbi. Aki olvasta önéletrajzi motívumokban bővelkedő regényeit – így a Vészkijáratbejárat, Vetkőzzünk meztelenre!, Rohanj velem!, Vádak és gyónások, vagy az 1956-os És mégsem mozog a Föld címűeket -, az jól ismerhet egy hőseiben megtöbbszöröződött írói ego-t: eltűnt apától elhagyott, megkeseredett anya “lelences” árvaként szenvedő, vergődő fiát, aki inasként, munkásszállók ágyrajárójaként, számkivetettségében menekül az irodalomhoz, s egyszercsak csodálatosképpen találkozik József Attila költészetével. Ez az élmény nyitja meg értelmét, ez vezeti az eszméletig és az életét elrendező öntudatig. Innen érthető az a mély és szuggesztív empátia, amellyel József Attila sorsát végigköveti és a befogadó szívéig vezeti. Vakmerő vállalkozás, amely várja és megérdemli a figyelmet és a visszhangot.
