Fülszöveg “Mentem a napsütötte pesti utcán, és utánam jött a gyanú, hogy akármerre megyek, mindenütt egy nagy veszedelem árnyéka kúszik utánam: a butaság ez a veszedelem, ami beárnyékol minden lépést… Ez volt a pillanat, amikor megértettem, hogy nem valami elől kell elmenni innen, hanem valami felé. Olyan volt ez, mint az infarktus lehet. De ez csak egy pillanatig tartott. Goethe azt mondotta, “az embernek saját sorsát kell megélni…” De ma?… Nincs többé “saját sors”; csak statisztikai esélyek vannak. Nem lehet saját sorsnak érezni, amikor felrobban egy atombomba, vagy egy diktatúra kimond egy társadalom felett egy maradi, ostoba ítéletet. Ezért el kell innen menni valahová, ahol – talán – egy ideig lehetséges megélni a saját sorsomat.”
