Gombák I-II

• Példány állapota: jó

Mesekönyvekben és képeslapokon, a cukrász marcipánjai között, az újévi négylevelű lóhere mellett ott van mindig egy piros, fehéren pettyezett pompás gomba: a légyölő galóca. Ezt ismertük meg kicsi korunkban mérges gombának, s azt gondoltuk: persze mérges, mert olyan nagyon piros. Pedig a mi leggyakoribb halálos mérgezést okozó gombánk nem ez, s nem is pompázik ilyen színekben. Halvány, kissé sápadtzöld a kalapja – szolid gombának látszik. És sokan leszedik, megeszik a gyilkos galócát, abban a hitben, hogy nincs rossz szaga, nincs élénk színe, nem okozhat bajt! Mások esküsznek arra, ha csak a rétekről hozunk kis csirkegombát – vagy ahogy tévesen mondják, csiperkét, helyes nevén szegfűgombát –, nem lehet baj. Nem is lesz, ha pontosan felismerjük, s nem tévesztjük össze a két nagyon mérges gombával, a susulykával és a parlagi tölcsérgombával. Jó hát idejében, még gyerekkorban megismerni a gombákat, hisz éppúgy meg lehet különböztetni őket ismertetőjegyeikről, mint a különféle autómárkákat.

A legfontosabb ehető és mérges gombákat a Búvár Zsebkönyvek sorozatban a Gombák első kötete mutatta be. Újabb könyvünkben törpék és óriások, feltűnő gombák és alig észrevehető apróságok egyaránt szerepelnek. Ha ezek étkezési vagy mérgezési szempontból nem is mind jelentősek, kivétel nélkül fontos láncszemek a természet szervesanyag-körforgásának biztosításában.

• Szerző: Kalmár Zoltán · Babos Lórántné
• Darab: 1
• Állapot: jó