Rózsás János
Gulag lexikon
900Ft
Szállítási költség
Elfogyott
- Példány állapota: jó
- Kiadás éve: 2000
- ISBN: 963918845x
- Nyelv: magyar
- Oldalak száma: 415
Rózsás János (Budapest, 1926. augusztus 6. – Nagykanizsa, 2012. november 2.) nyugalmazott könyvelő, német-orosz műszaki tolmács, író.
1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta. Az volt a vád ellene, hogy önként harcolt a Szovjetunió ellen, mint magyar levente. 1944–1953 között kilenc évig a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Rabsága idején egy kazah lágerben találkozott Alekszandr Szolzsenyicinnel, akivel ott három évet töltött együtt. 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, valamint Zala megye díszpolgára címmel tüntették ki…
*
„Mint 1944-ben frontszolgálatra mozgósított levente, harci feladattal bevetett alakulattal kerültem szovjet fogságba, majd katonai törvényszék ítélete nyomán lettem kényszermunkatáborok rabja. A peres eljárás a front mögött zajlott le, futószalagon ítélkező bírák sablonos vádirata alapján, a magyar vádlottak által nem ismert orosz nyelven. Csaknem tíz évig tartó rabságom első két évét Ukrajnában Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban töltöttem. Aztán éveket raboskodtam az észak-uráli Szolikamszk őserdeiben, és az utolsó négy esztendőt Kazahsztánban éltem le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosában, ahonnan végül szabadultam.
Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedtem meg 1951-ben, abban a lágerben, ahol az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényének történései játszódtak, hitelesen, de megváltoztatott nevekkel.”