„… a lényeg mindig a versbe mentett élet, tömören szólva: a vér – a lelkes közönség annyit mond rá, ühüm, és visszafordul a képernyői felé. Nincs mese, ott állunk a végeláthatatlan sorban, melynek elejetájt Csokonai bizakodik egy jobb kor eljövetelében. Ő szegény a mi vérbűn és halál mocskolta századunktól várja azt, amit mi a ránk köszöntő ezredévtől, és amit majd annak fiai ki tudja, kinek miféle idejétől… Láthatjuk, baj van bőven, de válság azért nincs. Bízva bízunk, helyi szokás szerint.”
