Hét ​kövér esztendő

• Példány állapota: jó

„Én ​írónak készülök – szeretné megvallani Esti Kornél, akinek a külsején is, belső arcvonásain is könnyűszerrel fedezi fel az olvasó a fiatal Kosztolányit. A szemérmesen elhallgatott vallomás egy vasúti kupéban hangzana el. Ott a vonatfülkében, útban Itália felé, a fiatalembert furcsa kaland éri; hatására úgy érzi, hogy alkalma volt bepillantania az élet mélységeibe.- Ha egyszer majd megtanulom ezt a nehéz mesterséget, mert méltóztassék elhinni, ezt is tanulni kell- folytatja gondolatban vallomását- , folyton virrasztani, szenvedni, megérteni ömagunkat és másokat, kegyetlennek lenni önmagunkhoz és másokhoz, szóval, akkor egyszer talán meg is írom ezt. Olyan író akarok lenni, aki a lét kapuin dörömböl, s a lehetetlent kísérli meg. Ami ezen alul van, azt lenézem, tessék megbocsátani szemérmetlenségemért, hiszen még senki vagyok és semmi – mégis lenézem, mélységesen megvetem.”
1915-ben, Nyomdafesték című publicisztikájában így ír önmagáról, vágyairól, írói törekvéseiről: „Kié azonban a vérem most, és kié a tintám? Nekem úgy rémlik a szegényeké…Azon gondolkodom, mi nekik a szeretetem – milyen hasztalan és ócska dolog – , s hányan lehetnek, akik igazán szeretnek engem. Nem vérem vagy értékjelzésem szerint, vagy aszerint, hogy jót vagy rosszat cselekedtem velük, de a belső arcomért. Az egyik kezem ujjain olvashatom meg őket? Vagy mind a két kezem ujjain? Ettől a boldogságtól őrjöngve járok az utcán. Hadd olvassam össze őket, ezen a két kezemen, az imádkozó két kezemen, mellyel most fohászkodom hozzájuk, az ismeretlenekhez, az olvasókhoz, akik szeretnek, és imádkozom értük meg magamért. Ne ítéljetek el. Nem hiúság epilepsziája ez, nem terjeszkedési vágy és szereplési viszketeg. Csak fájdalom és alázat, olyan, mint az , hogy még mindig itt vagyok a nyomda előtt, alamizsnaváró koldus a templom küszöbén.”
Könnyednek, elegánsnak, szellemesnek tartja az irodalomtörténet Kosztolányit, aki a forma szépségét – ezen ő elsősorban a kifejezés pontosságát értette – mindennél többre becsülte. Joggal. De az idézett vallomás arról, hogy miért ír, kiknek ír, csakúgy jellemzők rá, mint stílusának elbűvölő ereje.

• Szerző: Kosztolányi Dezső
• Darab: 1
• Állapot: jó