Hogy ​vagytok, ti régi játszótársak?

• Példány állapota: jó

„Ahogy ​mi látjuk, nem látja más, ahogy mi mondjuk, nem érti más…”

(Dusán Sztevanovity)

Tizenkilencen vagyunk ebben a könyvben. Sokan hiányoznak, tudom, szubjektív a válogatás. Van, aki visszavonult a nyilvánosságtól, van, aki már messze jár, van, aki még nem beszél, és van, aki már nem beszél, mert nincs közöttünk, és vannak még sokan, akikkel együtt dolgoztunk.

Hogy mi volt a célom? Még egyszer találkozni azokkal, akik egy időben mindennapos vendégek voltak a nézők otthonában, és akiket én is tisztelek, becsülök.

Köszönet mindenkinek, akik segítették a munkánkat.

Tartalom

Szubjektív előszó (Krizsó Szilvia)

KépernyŐseink (Szegvári Katalin)

Vitray füstje…

Az Acélsodrony nem az életművem, hanem az életem műve – Aczél Endre

Inkább vállaltam a bizonytalan jövőt, mint az elvtelenséget – Berecz Anna

Az életem a fiamról szól – Érdi Sándor

Az utóbbi egy évtizedem kalandok sorozata volt – Gulyás Erika

Szabad vagyok – Havas Henrik

Ki örül annak, ha éppen csak felfér arra a vonatra, amit régen még vezetett – Horvát János

Egy kicsit hagyjanak még dolgozni! – Juszt László

Én egy profi amatőr vagyok – Kepes András

Ma is be tudnék szerelni egy szelepet egy hathengeres dízelmotorba – Kertész Zsuzsa

Könyékig vájkálni mások magánéletében, vicceseket mondani és hahotázni? Na nem! – Rangos Katalin

Rózsa Péter

Én a bulvársajtóban éhen halnék… – Sándor Erzsi

Sebes György

Megváltozott a világ, és én már nem vagyok a szereplője – Szilágyi János

Vajek Jutka, aki mindig újrakezdi…

Nem könnyű velem élni… – Vágó István

Amíg látom a vonat végét, addig futok utána… – Vicsek Ferenc

• Szerző: Szegvári Katalin
• Darab: 1
• Állapot: jó