Juhász Gyula

Holmi

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Első kiadás. A hátsó borítón folt és tollbejegyzés található.

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 160

Részlet ​a könyvből:

“Végvár főterén ketten rótták szokásos esti utjukat a gimnáziumtól a patikáig és vissza. Hűvös szél fujt a közeli hegyekből, az ősz első lehellete. A két férfi keveset beszélt, a napi témákat már kimentették, Végváron különben is évszámra sem történik semmi nevezetes. A nagyvilág olyan messze van innen, hogy ők néha már álomnak gondolták az egészet. Itt csak az életnek az a szenzációja maradt számukra, hogy a nap fölkel és lenyugszik, a nyárra ősz jön, a napok lassan múlnak, az évek gyorsan. Ez utóbbi elszomorította, de meg is vigasztalta őket.
– Múlik az élet, pajtás, – jelentette ki hosszú hallgatás után az öregebbik, Szimák János gimnáziumi rendes tanár és agglegény.
– Múlik az élet, de örök a robot, – tette hozzá kollégája, Orbán Gergely, aki már öt év óta helyettes tanár és Végvár a harmadik állomáshelye. Azután megint elhallgattak, Szimák tanár ur nagyokat sóhajtott, Orbán tanár ur utolsó cigarettájára gyújtott. Mellettük tehenek mentek el, közönyös tekintettel meredve rájuk, rajtuk kivül más élő nem is igen mutatkozott. Végváron este korán lefekszenek az emberek, mert drága a világítás és mert nem érdemes hiába ébren tölteni az időt, amely alvásra való. A kis város egyetlen vendéglőjében is gyéren pislogott a lámpa, a söntésben a hajdú és az irnok iddogáltak a rendőrkapitánnyal, aki ebben demokrata volt, de különben büszke nemesi származására és arra, hogy az érettségin megbukott.