A horgászat élménydús és felfrissítő, ezért széles körben elterjedt, közkedvelt módja a szabadidő eltöltésének. A legtöbb ember szívesen tölti szabadságát víz mellett, és ilyenkor kedvet kap hozzá, hogy hagyományos módon – horgászbottal, zsinórral és horoggal – becserkésszen egy halat. Ebből a könyvből a kezdők megtudhatnak mindent, amit a horgászatról tudni kell. Bemutatja a különféle vizeket, ismerteti a bennük élő halfajokat, tanácsot ad a megfelelő horgászfelszerelés beszerzésére, összeállítására.
A Horgász abc gyakorlati útmutató is, hisz elmagyarázza hogyan válasszuk ki a horgászhelyet, hogyan találjuk meg a halakat, hogyan csalogassuk, fogjuk ki, illetve dolgozzuk fel. Találunk benne ötleteket a csalival és az etetőanyaggal kapcsolatban is.