Grüll Tibor (szerk.) · Morvay Péter (szerk.) · Ruff Tibor (szerk.)
Hős új ország
900Ft
Szállítási költség
Készleten
- Példány állapota: jó
2700 éve elveszítették a szabadságot.
Minden birodalom veszélyt látott bennük.
Felperzselték a városaikat.
Lerombolták a Templomukat.
Elűzték, megbélyegezték, gettóba zárták fiaikat.
A maradékra a végső megoldás várt.
Kiállták az összes próbatételt.
1948-BAN MEGSZÜLETETT IZRAEL, A HŐS ÚJ ORSZÁG.
Hatvan éve megtörtént a legnagyobb történelmi igazságtétel. A modern Izrael azonban csak néhány óráig ünnepelhetett. Ellenségei még születése napján el akarták törölni az új államot a föld színéről. A zsidók tengerbe szorításának a terve sem 1948–49-ben, sem azóta nem sikerült. Hol hősi áldozatokkal, hol szenzációs megelőző csapásokkal mindig megtalálták a menekülés útját – ám a harcnak ma sincs vége. A háborúk, merényletek és rendkívüli körülmények között mégis felépült egy új, sikeres és demokratikus ország a régi romjain. Könyvünk ezekről a hősi, felemelő, sokszor tragikus, mégis reménnyel teli évtizedekről szól – a Hetek újságíróinak és publicistáinak írásai alapján.
Tartalomjegyzék
IZRAEL 50: AZ ELSŐ JUBILEUM
– Németh S. Judit: Az első jubileum
AZ ÁLOM VALÓRA VÁLT
– Németh Sándor: A múlt fogságából
– Grüll Tibor: Az álom valóra vált
– Ruff Tibor: Megoldás a Messiás kezében
– Finta Szilvia: A terror propagandája
HÁBORÚK ÉS BÉKÉK
– Hechs László: A jövő kiáltásai
– Mérő Miklós: Az egek tábornoka
– Eperjesi Ildikó: Légy bátor és erős
– Peremiczky Szilvia: A legegyenlőbb menekültek
– Peremiczky Szilvia: Keleten a helyzet
– Hechs László – Morvay Péter: Fordulópont
– Peremiczky Szilvia: Rosszkedvünk tele
– Morvay Péter: Halálos veszélyben, illúziók nélkül
JERUZSÁLEM, A PRÓBATÉTEL
– Bohács Zoltán: Bombafinanszírozás
– Peremiczky Szilvia: Cserbenhagyás
– Busa Viola: Sokkoló eredmény
– Peremiczky Szilvia: A rossz hír hozója
– Peremiczky Szilvia: Az élet bátor szeretete
– Németh Csillag: Európa elveszti önmagát
– Hechs László: Jeruzsálem, a próbatétel
– Németh Csillag: Brit kirekesztés
– Peremiczky Szilvia: A zsidó lobbi Amerikában
A HELYZET ÚJ, A TERROR A RÉGI
– Hechs László: A muszlim zsidóellenesség gyökerei
– Morvay Péter: Hitük a terror
– Peremiczky Szilvia: Alakul a Hamaszland Gázában
– Peremiczky Szilvia: És szívében ott a fal
– Peremiczky Szilvia: Végképp eltörölni?
– Németh Csillag: A helyzet új, a terror a régi
– Morvay Péter: Abszurd realitás
ÉPÍTKEZÉS VÉRFÜRDŐBEN
– Morvay Péter: Izrael: építkezés vérfürdőben
– Papp Levente: Hadiállapot és virágzó gazdaság
– Pátkai Mihály: Az olajnál is nagyobb fegyver
– Lukács András: Nobel-díj a kibucban
– Morvay Péter: Akcióhős élőben
– Eperjesi Ildikó: Küldetés és harc
AZ ÜDVÖSSÉG A ZSIDÓK KÖZÜL TÁMADT
– Morvay Péter: Tilalmi politika
– Lukács Ibolya Anna – Hechs László: Esőben járt, és nem lett vizes
– Földvári Katalin: Az üdvösség a zsidók közül támadt
– Benke László: Vihart kavart a pápai elhallgatás
– Finta Szilvia: Szó szerint vett próféciák
AZ ÉDEN VÁROSA
– Hechs László: Történelmi és nem történelmi szent helyek
– Abraham Rabinovics: A Templom-hegy mélyében
– Grüll Tibor: Ősújszentély születése
– Morvay Péter: Szent kincsek nyomában
– Morvay Péter – Ruff Tibor: A békefolyamat Achilles-sarka
– Grüll Tibor – Morvay Péter: Barbár pusztítás Jeruzsálemben
– Morvay Péter: Az Éden városa
IZRAEL: A BIBLIA KULCSA
– Grüll Tibor: Kulcs a Bibliához
– Grüll Tibor: A tekercsek titkai
– Benke László: Kincskereső főrabbik
– Tatár György: Kultúrharc jobb- és baloldal között Izraelben
Finta Szilvia: Izrael Állam születése és rövid története
- Grüll Tibor (szerk.) · Morvay Péter (szerk.) · Ruff Tibor (szerk.)
- 1
- jó